Egy szóval mondva: tünemény. Az egész kutyus egy nagy adag szeretetgombóc. Még nincs egy hete se, hogy nálunk van de már nagyon ragaszkodik hozzánk. Már a 3. nap el tudtuk engedni, hogy póráz nélkül szaladgáljon. Nem távolodik el tőlünk messzire és ha hívjuk nagyon szépen vissza is jön.
Ha elsőre találkozik egy emberrel vagy kutyával akkor az elején még tartózkodó. Van, hogy egyáltalán nem is akar ismerkedni, barátkozni amikor a másik fél közeledik hozzá de amint távolodnak meggondolja magát és van annyira kíváncsi, hogy odamerészkedjen megszagolni a delikvenst. Ha megtetszik neki egy kutya – méretre, korra, nemre tekintet nélkül – akkor nagyon nagyokat tud vele játszani. Úgy ugrabugrál, mint egy nyuszi illetve olyan sprint köröket fut, hogy azt hiszi az ember mindjárt eldől ez a kutya. Nagyon felszabadult tud lenni ilyenkor.
Hiába tart valamitől/valakitől mégis nagyon kíváncsi és érdeklődő. Annyira nyitott minden új dologra, hogy ez elmondani nem lehet. Egy másik érdekes tulajdonsága, hogy mindig eltanul valamit a többi kutyától. A labdázást és a fadarab után futást a többi kutyustól leste el. Még van mit javítani a labda játszó technikáján mert vagy komótosan cammog oda a labdához, vagy oda fut de csak megnézi, hogy igen ott van a labda, vagy visszahozza de valahol félúton leejti. Azonban ez nagyon fejlődés ahhoz képest, hogy amikor megérkezett nem ismerte a labdát, nem foglalkozott vele. Vettünk neki mi is egyet. Én úgy érzem, hogy most tanulja a többiektől azt, hogy milyen is a valódi kutya lét. Falkába verődni, játszani, kergetőzni, labdázni. Nagyon új neki minden de úgy látom tetszik neki. Nem tudom milyen lehetett korábban az élete de az biztos, hogy teljesen más.
Lassan már kezd rájönni arra is, hogy mindig kap enni nem kell egy fél pillanat alatt befalni mindent. Még mindig gyorsan eszik de már nem tele pofával hanem mondhatni normálisan.
Két dolgon még nagyon kell dolgoznunk majd. Az egyik az öröm bepisilés. Egyébként szobatiszta, kibírja pl. az esti és a reggeli séta közötti 8-10 órát de ha megérkezem akkor rendszerint bepisil örömében és még bele is fetreng ahogy eldobja magát. Aztán amikor látja, hogy veszem a felmosót félre vonul és csak néz, hogy ő akkor most rosszat csinált? A másik dolog is a távolléthez köthető. Szeparációs probléma van, azaz nagyon nyüszög ha magára hagyjuk (amikor elmegyünk dolgozni). Ezen tudunk javítani, majd a kimegyek, várok egy picit, bemegyek és megerősítem, hogy minden rendben van visszajövünk mindig-et fogjuk csinálni. Így megtanulja, hogy nem kell attól félnie hogy magára hagyjuk. Ez sok kutyusnál probléma szokott lenni. De ezek mind olyan dolgok, amiken ha dolgozunk akkor simán megszüntethetők, úgyhogy semmi gigantikus, megoldhatatlan probléma nincsen (eddig).
Napról napra nyílik meg és fejlődik, ami ahhoz képet, hogy a gyepmesteri telepen az első napokban a kennel ajtóhoz sem mert odamenni kisebb fajta csoda. Vagy még sem mert alapból ilyen élettel és szeretettel teli kiskutya csak az életben maradni akarás és a körülmények voltak olyanok, hogy ezt a megoldást választotta. Ezt rajta kívül senki más nem tudhatja...
